Barangolások Malgot István színházai, szobrai és könyvei között

Malgot István

- Kapcsolatban állok az engem körülvevõ világgal. Más szóval: élek. Megpróbálom megérteni mindazt, ami körülvesz. Az élet dolgai ezer arcot mutatnak, vagy éppen ezer álarcot, és gyakran ezer szilánkká hullanak szét. Felszedegetem a szilánkokat. Ha kaptam a Teremtõtõl valamiféle tehetséget, akkor azt kaptam, hogy a részekbõl képes vagyok egy új egészet összerakni. A végeredmény idõnként szobor vagy egy-egy rajz, néha színdarab, máskor könyv vagy éppen társadalmi elemzés napjaink robbanásairól. A világlátás módja közös bennük, és az, hogy fõként vizuálisan megjelenõ, erõs érzelmi töltésû képekkel építkeznek.

- Mindig is szobrászkodtam. Vannak gyötrelmek és gyönyörûségek, kínok és szépségek, arcok, arckifejezések, mozdulatok, egymással kapcsolódó testek sugárzása, amik szavakkal megközelíthetetlenek, de fában, fémben vagy kõben életre kelthetõk. Többnyire fával dolgozom, de keverem is a fát fémlemezzel, a kerámiát a betonnal, s gyakran használok népi tárgyakat. A mágikus szürrealizmus áll hozzám közel, valójában mindaz, amit a világ úgynevezett törzsi mûvészete felmutat. Ázsiai utazásaim csak elmélyítették a világgal még egy nyelvet beszélõ embercsoportok mûvészete iránti vonzódásomat.

Szobraim között cigánykrisztusok, madonnák és cigánytündérek éppúgy sorakoznak, mint sámánasszonyok, õsi formákat idézõ szerelmesek vagy gyermekeiket keresztre szülõ anyák. Vannak reménytelen napjaikat cipelõ munkások, érzéki növendék-boszorkányok, ragyogó szemû ázsiai arcok, magányra vénült parasztemberek. A szobrok sokasodnak. Lassan eljön annak is az ideje, hogy elõlépjenek a mûterem zárt világából.

A magyarországi képzõmûvészek hagyományos útját nem jártam. Bár néha kiállítottam egy-egy munkámat, soha nem kívántam azokból élni. A szakmai elismerések sem érdekeltek. Korunk amúgy sem a múzsák kora. Csodálatos képességû szobrászokat ismerhettem: Borsos Miklóst, Kerényi Jenõt, Somogyi Józsefet… száz évben egyszer születnek hasonlóak. Hányan ismerik ma a nevüket, munkáikat? Hányan ismerik Makovecz Imre épületeit?... Politikai görcsökbõl csomózott hálók fedik el az alkotásokat. Talán nem véglegesen.

Kissé lejjebb ereszkedve, nem titkolom, hogy hasznomra váltak képzõmûvészeti ismereteim. Életem néhány pontján bútorok és színházi díszletek készítésébõl éldegéltem. Szerényen.

- Még a Képzõmûvészeti Fõiskolán, 1968-ban hoztam létre az elsõ színházi jellegû csoportot Orfeo néven. Bábokkal, tárgyakkal, az emberi test mozgásával, a tér és a fények szokatlan használatával állítottunk színre darabokat. A színházi forma hatékonyabbnak tûnt a képzõmûvészet eszközeinél. Az akkoriban világszerte forrongó társadalmi mozgalmakkal is könnyen talált érintkezési pontokat az alternatív színház. Mivel a hatalom felhasználni nem tudta, az évek során szétzúzta ezeket a színházi törekvéseket. A túlélés egyetlen lehetõsége az volt, hogy számomra rokonszenves színházakhoz csatlakozva valósítom meg elképzeléseimet. A 25. Színházból létrejött Népszínházban, majd a kecskeméti Katona József Színházban rendezõként, önálló társulat vezetõjeként ezt többnyire megtehettem. A rendszerváltás után pedig átépítettünk egy XVI. kerületi moziépületet, s itt mûködhetett önállóan a Hold Színháza. Egy idõ után értelmetlennek tartottam, hogy mindig ugyanannak a százötven embernek játszunk. A társadalmi feszültségek is egyre inkább politikai harcokban öltöttek formát, a kultúra szembenálló és szembeállított csoportok harci terepe lett. Ekkor fordultam a cigányok felé. Elbûvölt elképesztõ zenei és színjátszó tehetségük, a sorsukban hordozott szépség és iszonyat. Mivel a színház épülete nyitva állt elõttük, egyre több családot ismertem meg, és egyre inkább közel jutottam hozzájuk. Rendszeresen használtuk a lovari nyelvet is, a darabokban megjelent az életük, jó néhány sikeres elõadást tartottunk. A cigány színház végül összeomlott, mert néhány ponton összeegyeztethetetlennek bizonyult a családok máig élõ, régi szokásaival. Az összeomlást életem egyik legnagyobb, máig feldolgozhatatlan kudarcaként éltem meg. Nem akartam többé színházzal foglalkozni. Ezek az élmények szülték A cigány hold címû könyvemet és az ebbõl készített filmet. És ekkor menekültem, a kudarc gyötrelmei elõl, Kambodzsába.

- Mindig a társadalmi lét peremén éltem. Eredendõen lázadó fajta vagyok, s annak is neveltek. Tanáraim jelentõs részét ötvenhat után meghurcolták, volt, akit bebörtönöztek. Többször ütköztem a hatalommal. Természetes hát vonzódásom a peremvidék lakói felé.

Ma már hárommilliónál is többen élnek a széleken. S a bugyrok legalján próbálnak létezni a cigányok. Közel egymillió ember, valódi életlehetõségek nélkül, végletesen magukra hagyatva. Kettõs bilincsben élnek. Gúzsba kötik õket a munka- és életlehetõségeiket elszívó társadalmi változások éppúgy, mint saját, a korral lépést nem tartó szokásrendszerük. Úgy élnek, ahogy élniük lehet. Rettenetesen. Létük a közeljövõ társadalmi robbanásával fenyeget.

Politikai befolyással nem rendelkezem, tenni csak azzal tudok értük, ha mûveimben felmutatom a sorsukat. S mindazt a szépséget is, ami mindezek ellenére felragyog bennük.

- A Szövetség szerkesztését és a hozzá kapcsolható politikai szerepvállalásomat hasznos és termékeny vereségként élem meg. Végül is felnõtté értem, aki csalás és önámítás nélkül képes szemlélni a körülötte zajló folyamatokat.

Nincsenek illúzióim. Nem hiszek abban, hogy képesek lehetünk mûködõ demokráciát létrehozni diktatórikusan szervezett, korlátlan hatalmú, egyszemélyi vezetésre épülõ pártokkal. A hozzáértõ emberek okos gyülekezete helyett a Parlamentben felülrõl vezérelt szavazógépezetek mûködését láthatjuk. A háttérben pedig gazdasági erõcsoportok vetélkedése dúl.

Semmi sem az, aminek láttatni kívánja magát. A szembenálló bûvészek és varázslók egymás zsebébõl lopkodják ki az egyébként is cinkelt kártyalapokat. Jobboldali és baloldali lapok keverednek össze-vissza, de mit számít ez, ha az egész pakli hamis.

Személyes sorsom legnagyobb ajándékának tekintem, hogy bármit is tettem, azt szabadon cselekedtem. A Szövetség hetilap azért szenvedett hajótörést, mert fennállása alatt mindig fellépett a Fidesz farvizén behajózó szélsõséges nézetek ellen, és õszintén beszélt az egyszemélyi vezérelv gyakorlatának rettenetes következményeirõl. Az idõ, sajnos, igazolta akkori aggodalmaimat.

- Ha lehet szerelmesnek lenni egy országba – és miért ne lehetne –, akkor nekem Kambodzsa életem szerelme. Ezeréves faragott kõtemplomai hidak a menny és a föld között. A templomokat díszítõ szobrok az emberi lények sugárzó szépségét hirdetik. S a templomok tövében ott él egy nép koldusszegényen, egy nép, amelyik szinte semmit nem ért abból, hogy õsei miként építették fel Angkort, a világ csodáját. Kambodzsát történelme során feldarabolták, negyedére zsugorították, mûkincseit elrabolták, népét szétbombázták, megtizedelték. Ismerõs történelem. És mégis: sehol sem kaphatsz ennyi szívtõl szívig érõ mosolyt. Annyit, amennyibõl újjáépítheted már-már széthulló életedet.

A khmer kultúra emlékeit kutatva bejártam Délkelet-Ázsiát, többször beutaztam Kambodzsát, Vietnámot, Laoszt, Thaiföldet, Jávát, de csak a kambodzsai emberek között éreztem boldognak magamat.

- Számomra a könyv nemcsak fontos gondolatok tára, hanem önálló léttel bíró mûtárgy, ami minden porcikájával együtt egyetlen egységet képez. A könyv mérete, oldalainak aránya, a borító, a szöveg tördelésébõl adódó ritmus, a betû típusának kiválasztása, az egyes oldalakon elhelyezett illusztrációk együttesen teremtik meg azt a formát, ami az egyéni stílus szárnyaira bízva magasra repítheti a gondolatokat. Egy hetilap szerkesztõjeként évek alatt többé-kevésbé ellestem a tipográfiai formaképzés eszközeit, s ha át is lépem idõnként a szabályokat, legalább tudom, hogy mit és miért teszek. Egyetlen mondatban: ma már a könyveimet nyomdakészen adom ki a kezembõl. Ennek a fontosságát felismerve készítettük el régebbi könyveim új kiadását, szövetkezve két nyitott szellemiségû könyves mûhellyel, a Pont Kiadóval és a Kláris Kiadóval.

Korábban indulj – Barangolások Cambodiában címmel jelent most meg a Kambodzsáról szóló írásom, egy formailag is összefüggõ életmû-sorozat részeként. A könyv korántsem egyszerû útleírás; sokkal inkább a kozmikus egységet idézõ mûemlékek és az emberi sorsok, kapcsolatok, tájak és tárgyak bonyolult egymásra hatásának személyes metszetei. S mint már mondottam, szerelmes regény.

A sorozat másik kötete, A cigány hold sem csupán cigány származású és származása súlyát örökké magán hordó hõsnõje miatt tarthat számot érdeklõdésre. A könyv szokatlan nézõpontból érinti az ötvenhat utáni megtorlások személyes sorsokat szétromboló következményeit, az alkukat, árulásokat, pusztítást és pusztulást, és a legsötétebb cella mélyén is vigaszt kínáló együttérzést és szeretetet.

- Már elkészült, és az idei Ünnepi Könyvhétre jelenik meg az említett két kiadó gondozásában a Fuldokló istenek címû új kisregényem. Jávai utazásom élményanyagából, valóban létezõ személyek sorsából s jókora adag fikcióból született ez a könyv. Furcsasága, hogy a kitalált és a valóságos világ kibogozhatatlanul összekeveredik, éppúgy, mint Jáván a városok és a dzsungelek árnyai. Mára már a szigetet sújtó apokaliptikus vízió nagyrészt valósággá lett, úgy tûnik, a Teremtõ Jávát használja kísérleti terepként, hogy büntessen bennünket a természet és az emberi lények összhangja elleni vétkeinkért. Személyes szálakat idézõ könyv ez, találkozások eleven angyalokkal, démonokkal, muzulmán éjszakákkal, õsi, parázna templomokkal és a katasztrófákra szakosodott turisták sáskahadával.

- Optimizmusra az adhat okot, hogy bár az utóbbi száz évben a magyar politikai elit elképesztõ dilettantizmusa katasztrófából katasztrófába hajszolta az országot, még mindig létezünk. Bizakodom, hogy túléljük a jelen szörnyûségeit is. Egyre több hivatalnok, tanár, szántóvetõ és politikus gondolkodik a fentiekhez hasonlóan. Egyre többen fognak szót emelni. Hiszen az ember végül is ember… nem pedig négyévenként a hatalmi játszmák urnájába dobott szavazat. Ma még választhatunk a kölcsönös megbecsülésen alapuló, kölcsönös érdekeket szolgáló együttmûködés vagy a gyûlölettel átitatott, egymásnak feszülõ kíméletlen testvérháború között. Az életet, az újrakezdést csak az egyik modell jelenti. Az élet oldalára kell állnunk.
-Varga Gabriella-